Disz iz máj csörcs

Én nem vagyok nagy Forma-1 rajongó, de a mai verseny fináléját kár lett volna kihagyni. Ugyebár az volt a szitu, hogy Massa hiába nyeri meg a futamot, ha Hamilton nem végez ötödiknél rosszabb helyen, akkor ettől függetlenül ő a világbajnok. Hamilton 3 körrel a vége előtt visszacsúszott a 6. helyre, Massa megnyerte közben a versenyt, azt hitte ő a király, ám 2 kanyarral a befutó előtt a brit visszajött ötödiknek, és kacagva bezsebelte a világbajnoki címet. Kedvencem az a képsor, amikor Massa beérkezése után a Ferrari istállóban magán kívül ugrálva ünnepel a stáb, majd valaki szól nekik, hogy nem úgy van az gyerekek, és az arcukra fagy a vigyor.

Megfizethetetlen, drámai képkockák. Ez egyébként pont olyan, mint a 2001-es Bundesliga finálé (el is neveztük a mai szituációt Schalke szindrómának). Akkor az történt, hogy az utolsó bajnoki fordulóban a Schalke vezetett hazai pályán, az egyidőben zajló meccsen pedig a Bayern vesztésre állt a Hamburg ellen (1-0 arányban). A bajoroknak elég lett volna a döntetlen, hogy mindentől függetlenül bajnokok legyenek, a Schalkénak győznie kellett úgy, hogy a Bayern kikap. Az első felét a dolognak teljesítették is, majd a lefújás után a szurkolók becsődültek a pályára és ünnepelni kezdték a bajnoki címüket, mert azt hitték, hogy Hamburgban is vége a meccsnek. Ekkor azonban a kivetítőre kitették a még mindig zajló Bayern meccs 93. percét, melyben Patrik Andersson (egy tukó svéd védő) éppen bevágta a müncheniek egyenlítő gólját. Bayern ist meister, a Schalke szurkolók meg egycsapásra átváltottak vigasságból zokogásra.

Kemény mesterség a sport.