Disz iz máj csörcs

Ne sírj, mert vége lett! Mosolyogj, mert megtörtént!  (Gabriel Garcia Márquez)

A fatalisták azt mondják, minden ember élete a születésétől a haláláig előre meg van írva, le van zongorázva. Ott roskadoznak mindannyiunk sorsának regényei egy túlvilági könyvtár polcain, bennük földi létünk összes létező mozzanatával, mi magunk pedig nem tudunk befolyással lenni a sztorijára. Még ha úgy is tűnik, hogy folyamatosan döntéseket hozunk, valójában azok is előre meg vannak határozva. Szabad akarat nincs, ahogy véletlenek sincsenek, aminek meg kell történnie, mert meg vagyon írva, az megtörténik, és kész.

Én, persze, ebben sosem hittem igazán. Szerettem bízni abban, hogy a sorsom a saját kezemben van, én vagyok a magam szerencséjének a kovácsa. Hogy rajtam múlik, boldog leszek-e, úgy alakulnak-e a dolgaim, ahogy azt a leginkább szeretném. Hogy nem marionettbáb vagyok, hanem szabad akarattal bíró ember, nem csak eljátszom életem színdarabját, hanem én írom. És amire eleve nem lehettem befolyással, az puszta véletlen.

Ebbéli hitünk akkor rendül meg csupán, amikor történik valami olyasmi, ami fordulópontot jelent ugyan (mondhatnám: kudarcot), de amire mégsem találunk saját magunkban magyarázatot, amit nem tudunk önnön cselekedeteink, vagy mulasztásaink számlájára írni, minden arra utal, hogy nem rajtunk múlt.

Ez történt most velem. Úgy lett, ahogy lett, mert úgy kellett lennie. Ha ezt belátja az ember, már sokkal könnyebben éri el azt a pontot, amelytől kezdve kevésbé sír, amiért véget ért, sokkal inkább örül, hogy egyáltalán megtörtént. Mert úgy volt megírva, hogy meg kell történnie. És ezért hálás vagyok a szerzőnek!

Na persze ki tudja, mit hoznak a következő fejezetek? Felfekszem a hullámra, és hagyom, hadd sodorjon. Ám ha a kezembe foghatnám saját életem könyvét, azért szívesen előrelapoznék, hogy beleolvassak.