Disz iz máj csörcs

Június elején lopták el a 2 éve vásárolt biciklimet. Ez azért rossz, mert nem volt betervezve a büdzsébe egy új kerékpár erre a nyárra, és azért jó, mert azzal a cruiserrel biztosan nem mertem volna elindulni a Balaton köré túrázni, ellenben a 3 hete beszerzett Kross Transcontinental trekkinggel (lásd a fenti fotón) már egészen nyugodtan.

Ezt a biciklit túrázásra találták ki, könnyű aluminium vázzal rendelkező, vékony gumijú, 28 colos kerekű, nagy teherbírású (25 kg) csomagtartóval felszerelt bringa, első teleszkópja pedig óriási segítség a városban is, amikor padkázni kell. A 6 napos túrán az egyetlen kellemetlenség, amit okozott, egy láncledobás volt az első fogaskerekeknél, de ezt betudtam annak, hogy új, és még nincsenek tökéletesen beállítva a váltók, valamint nyúlt a lánc is. Egyébként minden tekintetben tökéletes volt, egyelőre úgy néz ki, megérte a borsos árát (67500 HUF).

Maga a balatoni körút mára egy jól kiépített és frekventált biciklitúra útvonal. 1-2 kisebb kivétellel sehol nem tévedtünk el, mert megfelelően ki van táblázva, hogy merre menj, még akkor is, ha nem külön bicikliúton, hanem beépített területek úttestjein visz a túra. Ez egyébként főleg a déli parton jellemző, ahol gyakorlatilag egymásba vannak épülve a települések üdülőövezetei, és a terep is sík. Az északi part dombjain már jobban ki van építve az elkülönített kerékpárút, viszont aki megtervezte az útvonalat ezen a szakaszon, azzal szívesen elbeszélgetnék. Az még oké, hogy ne unatkozzon a bringás, legyen neki emelkedő, majd lejtő, de hogy miért kell párszáz méterenként felmenni a 71-es út mellé, majd visszaereszkedni, azt már végképp nem értem. Raádásul mi pont egy 69 km-es - magasan a leghosszabb - szakaszon belül érintettük ezt a részt, ami még durvább fáradtságot és frusztrációt okozott egyesekben (bennem). De sikerült 5 nap alatt körbeérni, és utólag beláttuk, hogy minden fáradtságot megért.

És hát a legótvarabb része az egésznek - mondanom sem kell -, az utazás. Mind egyetértettünk abban, hogy ha valaha újra bevállaljuk a balatoni túrát, az fix, hogy kocsival megyünk. Mert az még nem is volt meglepetés, hogy a Záhony-Keszthely gyorsvonaton akkora a tömeg már Szolnoknál, hogy az ember a Balkánon érzi magát. De hogy a meghirdetettől eltérően nincsen a vonaton kerékpártároló vagon, és még a kalauznak áll feljebb, amikor az előtérbe szuszakoljuk be a bringákat, az már kicsit sok. Panaszunkra pedig csak annyit mond, hogy műszaki okokból nincsen, ami körülbelül annyit jelent MÁV nyelven, hogy nem tudom miért nincs, de magasról le is szarom. Biciklijegyet, azt persze így is váltani kell, különben takarítsd el a vonatról a drótszamarat. Na és ha van is neki elkülönített vagonrész, mint hazafele úton, akkor sem garantált, hogy felfér a bringád. 8, azaz nyolc db kerékpárnak van hely hivatalosan benne, amikor jöttünk, kb 20 volt belepréselve a miénkkel együtt. És egy pillanatig úgy tűnt, fel sem szállunk, hanem ott ragadunk Aligán, amíg a többi utas nagy nehezen nem csinált nekünk helyet benne. Követelem, hogy a MÁV-ot privatizálják a picsába, és tegyék rendbe!

De ne bosszankodjunk, inkább gyönyörködjünk hazánk egyik legszebb kincsében.