Disz iz máj csörcs

Igen, eladtam a lelkemet az ördögnek, ciklámenszínű pokolban fogok megrohadni, Apple- és gadget-őrült énem (ismét) felülkerekedett a józan eszemen.

Azért nem volt olyan egyszerű hozzájutni, az ember már a józan eszét se vesztheti el egykönnyen. Azon most lépjünk túl, hogy a T-Mobile gyakorlatilag monopolhelyzetben van azzal, hogy kizárólagos jogot szerzett az iPhone hazai értékesítésére. De hogy mindez azt is jelentse, hogy a fejére szarnak már a leendő ügyfeleknek is, az nem lenne törvényszerű. Mégis így van.

A fantasztikus webshopjukban rendeltem meg a masinát, szeptember 8-án (kedden), utánvéttel. A visszaigazoló automatikus e-mailben tudatták, hogy munkatársuk hamarosan felkeres, hogy megbizonyosodjanak róla, megfelelek az általános szerződési feltételeknek. Kezdeti naivságomnak tudható be, hogy mikor aznap elmentem ebédelni, felírtam a rendelésszámot a kezemre, hogy be tudjam olvasni, ha véletlenül evés közben hívnak fel. Na persze.

Finoman szólva basztak felkeresni, 3 napra rá, péntek reggel személyesen tettem tiszteletemet a debreceni T-központban, azzal a célzattal, hogy ha kaptak készüléket (egy héttel előtte már elküldtek, hogy elfogyott), akkor veszek inkább a helyszínen, a webshopos rendelést meg töröltetem, ha meg továbbra sincs, akkor a telefonos baszakodás helyett elintézem az adategyeztetést élőben. Csókolom, ájfón van?, léptem oda udvarias mosollyal a nénihez. Nincs, mondta ő utálatos képpel. Akkor van itt nekem ez a webshopos dolog, intézzük el, ha már felhívni csicskák vagytok, így én. Természetesen erre nem volt lehetőség, mivel a webshop egy külön üzletág, önálló ügyfélszolgálattal. Üres kézzel, és 200-as vérnyomással távoztam tehát.

Naná, hogy 10 percre rá, éppen vezetés közben telefonáltak a webshopból, így megkértem a hölgyet, hogy hívjon vissza 20 perc múlva, mert most nem igazán tudok koncentrálni, meg faxszámokat felírni így a péntek reggeli csúcsforgalom közepén. Akkor majd a későbbiekben keressük fel újra, hangzott a válasz, hát jó, gondoltam, biztos majd délután.

De nem. Teltek a napok, és bár hétvégén nem is vártam, hogy keressenek, a rákövetkező szerda délelőtt már betelt a pohár. Kissé abszurdnak találtam, hogy itt állok, a kezemben egy vagon pénzzel, amit oda akarok nekik adni, és ahelyett, hogy a seggemet is kinyalnák érte, ahogy az illő lenne, még én malmozok és várom, hogy kegyeskedjenek jelentkezni. Levelet írtam a szápportnak, melyben röviden ismertettem az ügy előzményeit, és ahogy aznap a tumlbr-n is mutattam, így fejeztem be a mailt:

Azóta is várom az újbóli megkeresést, és a türelmem igencsak fogytán van. Ha ennyire nem tartanak igényt a pénzemre, kérem ne csodálkozzanak, ha már nem lesz aktuális a rendelésem, mire megkeresnek. Ennyi pénzért a Vodafonnál is nagyon jó telefonokat tudok venni.

12:28-kor küldtem el a fenti “fenyegetést”, 13:07-kor csörgött a mobil, a vonal másik végén a webshopos hölggyel, most alkalmas lenne, hogy egyeztessük az adatokat?, kérdezte, és rögtön el is árulta magát, ebből tudtam, hogy a levelem hatására lett nekik sürgős. A kiszállítással már nem volt probléma, mivel azt a DHL bonyolította.

Éljen a magenta színű kapitalizmus, Magyarország, 2009.

(Az első tapasztalatokról majd külön bejegyzésben.)