Disz iz máj csörcs

Természetesen az időm zöme munkával telik, mellette próbálok minél többet kihozni az ittlétemből. Az érkezés után mondjuk rögtön hétvége következett, de a nagy részét sajnos az utazás kipihenésével töltöttem. Semmi nagy esemény, csak vásárlás (Dilbert-könyvek!), meg egy kis fotózás az Arboretumban és a Lake Austinnál.

Lake Austin

Az is kiderült még ezen a hétvégén, hogy a szálláshoz legközelebbi H.E.B. szupermarketben nem vehetek sört, mert nem hajlandók elfogadni az útlevelemet, mint ID-t a pénztárnál (igen, itt fel kell mutatni a bótban is, ha alkoholt veszel). Érdeklődve kérdeztem, hogy akkor ugyan mégis mi a lófaszt mutassak, mint külföldi, de ezzel rögtön megfogtam a felkészült személyzetet. Ráadásul harmadjára vagyok itt, és az első 2 utazásom alatt ugyanebben az áruházban még nem élt ez a turistabarát rendelet. Persze nem basztak ki velem, vettem a Whole Foodsban, ahol nem diszkriminálnak, viszont minden drága. H.E.B.=hülye eszement barmok.

Hétközben esténként próbáltam minél többször kimozdulni, és legalább vacsorázni elmenni valahova, de a cégtől kapott napi 25 dollár kajapénz nem elég arra, hogy minden este étteremben dőzsöljön az ember anélkül, hogy ki kelljen pótolnia saját tőkéből a keretet. Texasról lévén szó a 2 helyi sajátosság a marhasült és a mexikói specialitások, ezeket máris kipipáltam, de még biztosan nem végleg. Ha valamit igazán könnyen és sokat lehet itt csinálni, akkor az a féktelen zabálás, és ezek csinálják is szorgalmasan, nem véletlenül Texas a legkövérebb állam.

A múlt hétvége már eseménydúsabb volt, szombat este az itteni főnököm tartott a csapattagjainak grillezést és sörözést a házában, aminek a végén megnéztük az aznap esti UFC bunyókat a tévében. Maga a küzdősport nem kötött le annyira, de a berendezett moziszobájától, meg úgy általában az egész házától kb. az MTV Cribsben éreztem magamat. Fotókat sajnos nem csináltam, viszont elgondolkodtam, hogy mutatna, ha mellétennénk a kiégetett szőnyegű nappalimat, és galambszarral borított erkélyemet magába foglaló, 36 négyzetméteres újkerti albérletemet.

És hát vasárnap jött az, amit már az ittlétem egyharmadánál is jó eséllyel az egyik legemlékezetesebb napnak kiálthatunk ki: az NFL meccs. Hálistennek amerikai munkatársaim tisztában vannak a sportőrületemmel, úgyhogy hamar felvetődött, hogy elvisznek egy Dallas Cowboys meccsre, én pedig kapva kaptam az alkalmon. Hamar túltettem magam azon, hogy csak a belépőjegy 80 dollár (kb. 15 rugó), plusz 2×3 óra kocsikázás, hiszen lehet, hogy soha többé nem adódott volna ilyen alkalom. Nem is bántam meg. Köszönhetően pár helybéli céges arc futballfanatizmusának abszolút autentikus élményben volt részem. Nem csak a Cowboys-Falcons meccset láthattam élőben, de a tailgating-ben is aktívan részt vettem, ami azt jelenti, hogy a stadion körüli parkolókban gyakorlatilag kempingezés folyik a kezdés előtti 3-4 órában. Mobil grill hússal és kolbásszal, mobil hűtőtáska tele sörrel, kempingszék, advanced usereknek tévé a furgon platóján. Kár, hogy Európában nincs ilyen szokás, felettébb kellemes. Külön szerencse, hogy a Cowboys új stadionja, ami nyáron lett készen, gyakorlatilag a legmodernebb az országban, így ennél jobb helyre nem is pottyanhattam volna ebből a szempontból. És bár majdnem a lelátó legtetején ültünk, ha valamit nem láttam jól élőben a pályán (ami még így is ritka volt), akkor az 52 yard széles HD kivetítő szolgáltatta a visszajátszást.

37-21-re nyert a Cowboys, de hiába volt tele a stadion, európai szemmel nekem furcsa volt, hogy az emberek elindulnak haza még a vége előtt, ha már eldőlt a meccs, még akkor is, ha nyerésre áll a csapat. Mellesleg vendégszektor sincs, a vendégszurkolók szétszórva ülnek a hazaiak között, bunyótól nem kell tartaniuk, mert nincs akkora fanatizmus. Mindezekből látszik, hogy az emberek elsősorban szórakozni járnak a meccsre, nem balhézni, vagy bebaszva tombolni, aminek sajnos az a hátulütője, hogy gyakorlatilag unalmasan szurkolnak. Ha touchdown van megy a gólöröm, meg ha éles a szitu, akkor általában kiabálnak, hogy come on, stop them, get him, stb, de ennyi. Más a kultúra, más a szokás. (És ezt leginkább a nyugat-európai futballstadionok hangulatához hasonlítva kell érteni, nem a mi focimeccseink béközepes bohóckodásához.) Ettől függetlenül lélegzetelállító volt, különösen azt látni élőben, hogy nem csak a tévében van olyan, hogy 90 ezer ember összegyűlik egy átlagos hétvégén egy bajnoki fordulóban a csapatának szurkolni. Ilyen még sosem zajlott a szemem előtt.

Végezetül az időjárásról. Kurva jó idő van általában, eddig kétszer csúszott csak be esős nap, de hideg akkor sem volt. Most hétvégén a szálloda medencéje mellett emberek napoztak. Szubtrópusi éghajlat van, teccikérteni.

Folyt. köv.